csatornák – Folyamokat, tengereket összekötő mesterséges viziutak, me­lyek a közlekedést és az áruszállítást segítik elő. Vannak közöttük nyitott (Szuez), illetve a szintkülönbségek áthidalását lépcsőzetesen, zsi­lip­kam­rák­kal (Panama, Északi Keleti-tenger) megoldó csatornák. – Ismerték már a régi Egyiptomban, Mezopotámiában és Kínában, itt épült az Kr. e. 5. sz.-tól a Csá­szár-csatorna, a világ leghosszabb (1782 km), ma is működő csatornája. Az ókorban az ivóvizet is csatornákon szállították (aquaeductus). Európában a csatornaépítésnek a zsilipkamra 15. sz.-i felfedezése adott lökést: ekkortól minden nagyobb ország épített csatornát, Franciaországban XIV. Lajos a Canal du Midi-t, Napóleon a Canal de Saint-Quentin-t. Nagy-Britanniában 1760–1810 között építették a legtöbb csatornát, 1790 körül valóságos csa­tor­na­épí­tési láz tört ki, amely feltétele és eredménye is volt az angol ipari forradalomnak. – A világ legismertebb csatornáit, a mérnöki tudomány dia­dalait a földrészek körülhajózásának elkerülése érdekében a Földközi- és a Vörös-tenger között (Szuez, Ferdinand de Lesseps tervei szerint, 1838–1869, 163 km), illetve az Atlanti- és a Csendes-óceán között (Panama, kezdetben szintén Lesseps munkája nyomán, 1880–1914, 81,6 km) építették. Mindkét csatorna számos nemzetközi politikai konfliktus forrása lett, a legismertebb a szuezi-csatorna államosítása után tört ki (1956). Az eredetileg amerikai tulajdonban lévő Panama-csatornát Carter elnök 1977-es tervei szerint az Egyesült Államok 2000-re visszaadta Panamának. – Az öntözőcsatornák szá­raz területekhez juttatják el a szükséges vizet, a víztelenítő csatornák az árterületek vízmentesítését szolgálják. A kifejezést az építészetben, fi­zi­kában, híradástechnikában és informatikában is használják.