kétnyelvűség – Azt a személyt tekintjük kétnyelvűnek, aki mindennapi beszédtevékenysége során két nyelvet használ és kétnyelvű környezetben él. A nyelvelsajátítási idő szerint megkülönböztetjük a korai, ill. ké­sei két­nyel­vűeket, a nyelvismeret szintje szerint pedig az egyik nyelven domináns kétnyelvűeket a mindkettőt azonos szinten beszélő balansz kétnyelvűektől. Széles körben elfogadott, hogy a második nyelv tanulását is kritikus periódus korlátozza: a nyelvismeret magasabb szintjét érik el azok, akik kora gyer­mek­korban sajátítják el a második nyelvet (pl. idegen akcentus hiánya). Arra is van adat, hogy az intenzív gyakorlat fölülírhatjaja ezt a megszorítást. A két­nyelvű populációt célzó pszicholingvisztikai kutatások fő kérdései, hogy azo­nos-e a két nyelv feldolgozása, ill. hogyan kapcsolódik egymáshoz a két lexikon. A neuropszichológiai vizsgálatok arra próbálnak választ adni, hogy a két nyelvi rendszer megegyező agykérgi leképezést feltételez vagy sem. A korábbi elképzelésekkel ellentétben napjainkban a korai kétnyelvűség pozitív következményei elfogadottak. A fejlődés egyes szakaszaiban a kétnyelvű gyermekek magasabb teljesítményt mutatnak egynyelvű társaiknál olyan területeken, mint kognitív flexibilitás, figyelmi kontroll, tudatelmélet.