hieroglif írás – Az ókori egyiptomiak közel 700 hieroglifából (görögül »szent jel«), azaz képi szimbólumból álló írásrendszere. A jelhasználat alapján a jelek három fajtáját különböztetjük meg: a fonogramokat, az ideogramokat és a determinatívumokat. A fonogram lehet két- és háromhangzós, szótagot jelölő szimbólum, de lehet egyhangzós alfabetikus írásjel is. Az ideogram hagyomá­nyos értelemben vett piktogram, mivel a jel a képet jelentő fogalmat repre­zentálja (pl. a Nap rajza a Napot). A determinatívum a szó végén álló, fonetikai értékkel, ill. önálló olvasattal nem rendelkező értelmező jel, amely a pontos jelentést adja meg, megkönnyítendő az adott jelcsoport (azaz a hieroglifákkal leírt szó) megértését. A determinatívum emellett osztályozó jelként is funk­cionál, mivel az adott fogalmat egy meghatározott kategóriába sorolja. A rendszer komplexitását mutatja, hogy számos hieroglifa egyszerre működik ideogramként, fonogramként és determinatívumként. A Ptolemaiosz-kor kez­detére (Kr. u. 4. sz.) a hieroglifák száma mintegy tízszeresére duzzadt, ami kb. hétezer hieroglifát jelentett. Ekkor a számos új jel mellett a hagyo­mányos hieroglifák különböző változatai, ill. azok többféle kombinációja is megjelenik. A hieroglif írás – ellentétben más ókori írásokkal – nem egy kezdetleges képírásból fejlődött ki. Már az első írásos emlékek (Kr. e. 3300 körül) egy fejlett rendszert mutatnak, bár itt még csak fonogramokat és ideogramokat találunk. Szinte a hieroglif írás megjelenésével egy időben bukkan fel annak absztrakt-kurzív változata, az ún. hieratikus írás is. Míg a tényleges hieroglifák – azaz a figurális jelek – főként a sírok és a templomok falain találhatóak meg, addig az ügyintézés iratai és az irodalmi alkotások hieratikus jelekkel íródtak.