A nagyításhoz kattintson a képre!
elveszett filmek – Világszerte kutatnak részben vagy egészben eltűnt alkotások után. A legnagyobb hiány a némafilmeknél mutatkozik. Például a kb. 600 magyar némafilmnek mindössze 5 százaléka maradt meg. De a ké­sőbbi, 1945 előtti magyar hangosfilmeknek is eltűnt a negyede. A ku­ta­tó­munkára tehát nagy szükség van. Az elmúlt tíz évben több mint 40 örökre elveszettnek hitt magyar filmet sikerült fellelni. A szakemberek azonban olyan tekercseket is találnak, amelyek hiányát a filmtörténet nem jegyzi. 2004-ben két szenzáció is ezzel kapcsolatos. A Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatták John Cassavetes 1957-ben forgatott New York árnyai című művének eddig ismeretlen felvételeit. A már elhunyt rendező annak idején állítólag a metróban elvesztette ezeket a tekercseket, amelyek ezért nem kerültek be a film 1959-es világhírűvé vált változatába. Szintén nagy meglepetést okozott az oroszországi »Belije Sztolbi« filmtörténeti fesztiválon egy dokumentumfilm (Megkésett premier), amely 1906–1908 kö­zött készült felvételeket mutat be. Amennyiben igaz, hogy ezeket a kép­so­rokat 1995-ben fedezte fel a dokumentumfilm rendezője, és nem meg­té­vesz­tésről van szó (bár ez esetben is igen figyelemreméltó a mű, csak éppen tech­nikai szempontból), akkor az orosz filmtörténet egyes pontjait át kell írni: többek közt korábbra kell tenni az orosz filmkészítés megszületését.
Összeállította:
Varga Anna
Utolsó frissítés:
2004. február 21.
© 2004 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé és szakirodalom