hulladékgazdálkodás – az a tudatos tevékenység, amelynek során a hulladék keletkezését próbáljuk megelőzni, illetve csökkenteni igyekszünk a mégis megtermelt hulladék mennyiségét és veszélyességét. A gazdálkodás része az is, hogy törekszünk a keletkező hulladék minél nagyobb arányú hasznosítására, gondoskodunk a fennmaradó mennyiség megsemmisítéséről, megfelelő kezeléséről vagy ártalommentes elhelyezéséről. Magyarországon a Hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény rendelkezik az ezekkel kapcsolatos általános követelményekről, valamint arról, hogy az államigaz­gatás minden szintjén ki kell alakítani a hulladékgazdálkodási terveket. Az Országgyűlés a Nemzeti Környezetvédelmi Program részeként Országos Hul­ladékgazdálkodási Tervet fogad el. Ennek alapján a környezetvédelmi felü­gyelőségek a vonatkozó területrendezési és területfejlesztési tervekben fog­laltakkal összhangban készítenek területi hulladékgazdálkodási programot. Megtervezik hulladékgazdálkodásukat a megyei önkormányzatok és a telepü­lések is. A hulladékgazdálkodási terveknek részletezniük kell a keletkező, hasznosítandó vagy ártalmatlanítandó hulladékok típusait, mennyiségét és eredetét; a hulladékkezeléssel kapcsolatosan az adott területen előírt alap­vető műszaki követelményeket; a hulladékok kezelésére alkalmas kezelő­telepeket és a kezelésre felhatalmazott vállalkozások adatait.
Összeállította:
Illés Zoltán
Utolsó frissítés:
2005. március 7.
© 2005 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé