kvantum-színdinamika, kvantum-kromodinamika – a természet négy alapvető kölcsönhatásának egyikét, az erős kölcsönhatást leíró fizikai elmé­let. A részecskefizika átfogó elmélete, a standard modell része. Az erős köl­csönhatás a protonok, neutronok és más részecskék alkotórészei, a kvarkok között lép fel, ez a természetben megfigyelt legerősebb kölcsönhatás. Az erő­sen kölcsönható részecskék (hadronok) közül a barionok három, a mezonok két kvarkból állnak. A természetben hatféle kvark és ezeknek hat antikvark párja létezik. Minden kvark három különböző változatban fordul elő, ezt a tulajdonságot »szín«-nek nevezik. (A »szín« egy kvantált tulajdonság, a valódi színekhez nincs köze.) A vörös, kék, zöld kvarkokból és az antivörös, antikék, antizöld antikvarkokból úgy épülnek fel a részecskék, hogy eredő színük sem­leges (fehér). A kvarkok között gluonok közvetitik a kölcsönhatást. A kvarkok közti erő annál gyengébb, minél közelebb vannak egymáshoz. Ekkor egymás közelében szinte szabad részecskeként viselkednek. Az állítás ellenkezője is igaz: ahogy a kvarkok távolodnak egymástól, úgy erősödik köztük az össze­tartó erő. Így már érthető az a kísérleti tapasztalat, hogy csak igen nagy energiákon lehet átmenetileg, nagyon rövid időre kiszabadítani a »bebör­tönzött« kvarkokat. A 2004. évi fizikai Nobel-díjat három amerikai elméleti fizikus, David J. Gross (Santa Barbara-i Egyetem – UCSB), H. David Politzer (Kaliforniai Műegyetem – Caltech) és Frank Wilczek (Massachusettsi Mű­egyetem – MIT) kapta megosztva a kvarkok közti kölcsönhatás leírásáért.