elemi töltés – A 19. században egyre több megfigyelés utalt arra, hogy bizonyos fizikai mennyiségek kvantáltak, azaz nem változhatnak tetsző­legesen folytonos módon. Az e=1,6·10^-19 coulomb (C) az elektromos töltés alapvető egysége, az elektron töltése -e (de ld. kvarkok). Az első, a töltés kvantáltságára utaló kísérleti adatok az elektrolízis Faraday-törvényeiből következnek. Az elektródokon kiváló anyagmennyiség az átfolyt elektromos töltéssel arányos. Egy mól mennyiségű (egyszeres) ion kiválasztásához 96500 C töltés szükséges. Ez a Faraday szám. Ha ezt osztjuk az Avogadro számmal (N=6,02·10²³), megkapjuk az elemi töltés nagyságát. Az elemi töltés legköz­vetlenebb, minden más atomi állandótól független meghatározását a Milli­kan-kísérlet (1910–16) adta. R. A. Millikan kicsi (néhány µm átmérőjű), elek­tromos töltéssel bíró olajcseppek levegőben történő mozgását figyelte meg mikroszkóp alatt. A gravitációs térben a cseppek a közegellenállás miatt (Stokes-törvény) állandó sebességgel esnek. Elektromos tér bekapcsolása után ez a sebesség megváltozik, mivel a töltött cseppre az elektromos tér is erőt fejt ki. E két adatból a csepp elektromos töltése meghatározható. Az eredmények azt mutatták, hogy a mért töltés mindig egy legkisebb töltés (az elemi töltés) egészszámú többszöröse, bizonyítva a töltés kvantáltságát. Az elemi töltés és az elektron töltés/tömeg arányának ismeretében az elektron tömege is meghatározható.