Karácsony Sándor – A magyar filozófiai gondolkodás egyik legeredetibb alakja, sz. 1891 (Földes), h. 1952 (Budapest). A debreceni Református Kollégi­um érettségije után nyelvészeti és pedagógiai tanulmányokat folytat Buda­pesten, majd Genfben és Münchenben, Bécsben és Grazban. A világhábo­rúban megsebesül, ezután katonai iskolákban, majd a világháború után egy budapesti gimnáziumban tanít, s a cserkészmozgalomban és református ifjú­sági szervezetekben is dolgozik. Reformterveit a 20-as évektől adja elő, 1932-től mint a debreceni egyetem magántanára, 1942-től professzora. Az általa fölszabadulásnak tekintett 1945 évi fordulat után egy sor közéleti tisztséget tölt be, a kialakuló diktatúra azonban 1948-ban nyugdíjba küldi. Filozófiai alapgondolata szerint létezik egy sajátos »magyar észjárás« és egy ennek megfelelő »magyar világnézet«, melyek a magyar társas-lélek megnyilvánulásai (e fogalom végső soron Wilhelm Wundt néplélek-fogalmából származik), s melyek alapjellegzetessége a valóságnak egy »objektív-primitív« fölfogása, amely szemben áll az indogermán (német) individuális és absztrakt gon­dol­kodásmóddal. Alapgondolatát később úgy formálja át, hogy a »magyar« gon­dolkodás általában a keleti, kapitalizálódás előtti gondolkodás jelentését hordozza, amelyre ekkor egy vallásos-reformációs fogantatású (Barth és Brunner dialektikus teológiájához, de Makarenko forradalmi pedagógiájához is kapcsolódó) kapitalizmus utáni utópiát épít.