A tömegek lázadásaOrtega egyik legnagyobb hatást kiváltó műve, amely magyarul is olvasható (ford. Scholz László, Nagyvilág Kiadó, 2003). Ortega összes műveit a Revista de Occidente jelentette meg 12 kötetben: Obras Completas, Madrid, 1983. Az eltömegesedés Ortega filozófiájában korszak­megnevező fogalom, olyan jelenség, amely századunk egész valóságát uralja, s az élet valamennyi területén megnyilvánul. A tömeg Ortega felfogásában nem társadalmi és nem is a hagyományos értelemben vett kvantitatív kate­gória, hanem olyan átlagemberi létforma, melyre jellemző az önmagába mélye­désnek, ill. a saját gondolatoknak a hiánya. A tömegember a világ foglya, akit a közvélemény diktatúrája irányít. A tudományok területén az eltömegesedés a középszerűséget és a kicserélhetőséget jelenti, a nyelvi univerzumban pedig a vulgáris beszéd (hablar) és a holt jelentésekkel teli szavak uralmát az autentikus beszéddel szemben (decir). Az eltömegesedés része a rebarbarizáció, amely Ortega szerint az értelmiség jelentős s egyre inkább vezető erővé váló hányadára jellemző. Ebben az fejeződik ki, hogy a magasszintű tudományos, technikai ismeretek rendkívül alacsony szintű kultúrismeretekkel párosulnak. Az eltömegesedésnek a művészetre gyakorolt hatását Ortega részletesebben A művészet dehumanizációja c. művében fejti ki.
Összeállította:
Csejtei Dezső
Utolsó frissítés:
2004. január 27.
© 2004 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé