A nagyításhoz kattintson a képre!
új orosz ünnepnapok – Oroszországban 2005-től újévi vakációt vezetnek be, amely január 1-jétől 5-éig tart, de január 7., az ortodox karácsony napja is megmarad ünnepnek. (Bár munkaszünettel nem jár, januárban megünneplik még 14-ét, az ortodox naptár szerinti régi újévet is.) Az »ünnepreform« másik fontos eleme november 7. – amelyet lehet, hogy államilag idén ünnepeltek utoljára. Ez a nap már évek óta az 1917-es forradalomra való emlékezés mel­lett a megbékélés és az egyetértés napja, és nem kizárt, hogy ezentúl a nemzeti egység napja néven november 4. lesz állami ünnep. Eddig ez a dátum az Orosz Pravoszláv Egyházban a Kazanyi Istenanya ünnepe volt, mert hitük szerint Moszkva 1612-es felszabadulásában Szűz Mária kazanyi ikonja segí­tett. Állami ünneppé emelésével azonban gondok vannak. A megemlékezés tárgya Moszkva felszabadítása lenne a lengyelek alól – ám ennek időpontja vitatott, még az is elképzelhető, hogy éppen 7-én (a Julian-naptár szerint október 25-én) történt. Egyúttal az úgynevezett »zavaros idők« lezárulására is emlékeztetne – ezt viszont inkább az 1613-as évhez kötik, amikor trónra lépett az első Romanov, Mihály cár. Ráadásul a felmérések szerint a lakos­ság több, mint 70 százaléka ellenzi, hogy november 7. ne legyen ünnep. Kér­dés továbbá, hogy miért éppen ezt a felszabadítását kell ünnepelni Moszk­vának, amikor többször is volt idegen kézen.
Összeállította:
Varga Anna
Utolsó frissítés:
2004. december 6.
© 2004 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé