»látható« exobolygók – A NASA két, egymástól függetlenül dolgozó kuta­tócsoportja 2005 márciusában gyakorlatilag egyszerre észlelt közvetlen mód­szerrel egy-egy exobolygót, vagyis a Naprendszeren kívüli planétát. Az eddig ismert mintegy 140 exobolygót nagy távolságuk és gyenge fényük miatt csak közvetett mérésekkel, például a saját csillagukra gyakorolt gravitációs hatás révén tudták regisztrálni. Az áttörést az infravörös tartományban végzett mérések hozták: a Goddard Space Flight Center, illetve a Harvard-Smith­sonian Center for Astrophysics kutatói két, már korábban felfedezett bolygót észleltek közvetlenül a NASA Föld körül keringő infravörös űrtávcsöve, a Spitzer-teleszkóp segítségével. A Lant csillagképben 489 fényévnyire lévő TrES-1 jelű, illetve a Pegazusban 153 fényévnyire lévő HD 209458 b jelzésű bolygók ugyanis úgynevezett »forró Jupiterek«, vagyis igen magas felszíni hő­mérsékletű (legalább 727 Celsius fok) gázóriások, amelyek közelebb kerin­genek csillagukhoz, mint a Merkúr a Naphoz. Mivel keringésük közben a Föld felől »nézve« a bolygók pályájukon csillaguk takarásába kerülnek, a kutatók elmés módszere a csillag–bolygó együttes infravörös sugárzását követte, s amikor a bolygó a csillag mögötti helyzetben volt, tehát sugárzását nem mér­hette a Spitzer, a kibocsátás csökkenésének mértéke adta a bolygó direkt su­gárzását. A NASA tervei szerint 2016-ban felbocsátandó Terrestrial Planet Finder nevű űrteleszkóp már képes lesz kisebb, Föld méretű exobolygók köz­vetlen észlelésére is.