kutyagenom – Közzétették a kutyák teljes DNS-ének első vázlatát 2003. szeptember 26-án. A Rockville-i Genomkutató Intézetben – Craig Venter egyik kutatóintézete – Ewen Kirkness vezetésével a DNS-lánc kb. 80 %-át felderítették, ez kb. 2 millió bázispárt jelent. Az összes “betű” leolvasásával 2003 végére vagy 2004 elejére készülnek el. Az ember, a patkány és az egér után a kutya a negyedik emlős, amelynek a teljes örökítőanyagát megfejtik. Az előzetes eredmények szerint a kutya 18473 génjének van emberi megfelelője, ez meghaladja a 18311 egérgént, vagyis az ember genetikailag jobban hasonlít a kutyához, mint az egérhez. A munka tudományos jelentőségét egyebek között az adja, hogy a kutyabetegségek jól ismertek, jól dokumentáltak, több mint 360 genetikai betegségüknek van emberi megfelelője is, így az eredmények használhatók az örökletes humán kórok kutatásában. Úgyszintén segíthet a kutyák evolúciójának, életének megértésében – máris kiderült, hogy jóval több szaglásban szerepet játszó génjük van, mint az embernek –, és egészségesebb fajták kitenyésztésében. – Az ebet, amelynek genomját feltérképezték, Shadow-nak hívják. Kilenc éves, és erőteljesen őszül. Tulajdonosa Craig Venter, aki annak idején a Humán Genom Programot rendkívül meggyorsította azáltal, hogy egy magánvállalkozást – és ezzel óriási versenyt – hozott létre az emberi örökítőanyag betűinek leolvasásában. Venter egyébként egyike volt annak a néhány embernek, akinek örökítőanyagát a Humán Genom Program során megfejtették.
Összeállította:
Gimes Júlia
Utolsó frissítés:
2003. december 26.
© 2003 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé