A nagyításhoz kattintson a képre!
kronoszkóp – »múltba néző készülék«, a Magyar Tudományos Akadémia Szá­mítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete (MTA SZTAKI) által az Aquincumi Múzeum számára kifejlesztett, szabadalmaztatás alatt álló erede­ti magyar találmány. Állványon álló, kilátói távcsőre emlékeztető, 120–180 fo­kos szögben körbeforgatható készülék, amelybe belepillantva számítógéppel rekonstruált római kori épületek elevenednek meg az Aquincumi Romkert­ben. A háromdimenziós képeken keveredik a múlt a jelennel: egyrészt látjuk a romokat és azok mai környezetét, másrészt azokat a virtuálisan újjászü­letett épületeket, amelyeket az adott pontról láthattunk volna, ha kb. 2000 évvel ezelőtt arra sétálgatunk. Jelenleg két kronoszkóp működik Aquincum­ban, de további 6 telepítését tervezik a szakemberek, így az összesen 8 ké­szülékkel szinte az egész egykori város »beutazható« lesz. A kronoszkóp lelke egy speciális videoszemüveg, amelynek mikroképernyői a múzeum főépüle­tében elhelyezett központi számítógépekről kapják a videojeleket. A rend­szert napsütés- és árnyékmérő műszerrel is ellátták, ami lehetővé teszi, hogy a virtuális épületeket az aktuális időjárási viszonyoknak megfelelően jele­nítsék meg. A kronoszkóp ötlete Szentgáli Ádámtól, a SZTAKI osztály­vezetőjétől származik, a megvalósításban kulcsszerepet játszott Holakovszky László mérnök, a videoszemüveg-technika hazai doyenje. Zsidi Paula múze­umigazgató a rekonstrukciók régészeti hitelességén dolgozott, de a program­ban építészettörténészek, gépészek, szoftverfejlesztők, elektronikus szakem­berek egyaránt részt vettek.
Összeállította:
Gimes Júlia
Utolsó frissítés:
2005. augusztus 1.
© 2005 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé