»gyógyuló« ózonlyuk – Az Alabama Egyetem Michael Newchurch vezette kutatócsoportja 2003. augusztusában arra az eredményre jutott, hogy az ózonpajzs külső részén (a sztratoszféra felső rétegeiben) jelentősen lassult az ózon lebomlásának sebessége. Földi és műholdas mérések adatait elemezték 20 évre visszamenően, és azt találták, hogy a korábbi, évtizedenkénti mintegy 8%-os ritkulás a legutóbbi évtizedre vetítve a felére, 4%-ra csökkent a felső rétegben. A tendencia minden bizonnyal az 1987-es Montreáli Egyezménynek köszönhető, amely korlátozta az ózonréteget károsító CFC (klór-fluor-karbon) vegyületek felhasználását. Newchurch szerint néhány év múlva teljesen leállhat a felső réteg pusztulása, majd megfordulhat a folyamat, megkezdődhet a regenerálódás – az eredeti állapot helyreállása azonban legalább 50 évet vehet igénybe. Ugyanakkor ez a korábbi előrejelzésekhez képest, amelyek akár 80-100 évre is tették a helyreálláshoz szükséges időt – optimista becslés. A kutatók szerint viszont nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az alsóbb ózonrétegek regenerálódása bonyolultabb folyamat, amelyben a globális felmelegedés okozta hőmérsékleti változások és átalakuló légköri áramlási viszonyok negatív szerepet játszhatnak.