digitális szövettani laboratórium – Az orvosi diagnosztika egyik legfontosabb területén, a patológiában forradalmi változásokat hozó új technológia. A szövettani metszetek hagyományos, mintegy száz éve létező mikroszkópos vizsgálata helyett teljesen digitalizált rendszert kínál. A tárgylemezen lévő szövettani metszetről mikroszkópos finomságú felbontást produkálni képes szkenner szoftverek segítségével digitális képeket állít elő. Az orvos a monitoron a minta több részletét láthatja egyszerre, mennyiségi meghatározásokat végezhet (pl. hány sejt foglal helyet adott területen), sőt, ha ugyanabból a szövetből metszetek sorozata áll rendelkezésre, a szövet háromdimenziós rekonstrukciójára is képes. A technika segítségével a pa­tológiai vizsgálat interneten keresztül is elvégezhető: a központi szerverre felvitt képeket másutt tartózkodó orvos is analizálhatja. Az archiválás új lehetőségei nyílnak meg: nem kell majd üveg tárgylemezek tonnáit tárolni, ugyanakkor a szövettani leletekhez képet is lehet csatolni. A jövő: a mo­ni­toron egyidejűleg megjelenhetnek a beteg más leletei is (pl. képalkotó el­járásokkal készített PET, MRI, CT ered­mények, vagy laborvizsgálatok ered­mé­nyei), segítendő a pontos diagnózist. – A digitális szövettani laboratórium Dr. Molnár Béla belgyógyász-gasztroenterológus ötlete nyomán, sokéves fej­lesz­tő­munka eredményeként született meg. Ma a világon első a versenyben. A megvalósító 3DHISTECH Kft. 2004. március 30-án átvehette a 2003. évi In­no­vációs Nagydíjat.
Összeállította:
Gimes Júlia
Utolsó frissítés:
2004. április 3.
© 2004 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé