akupunktúra vizsgálata – tűszúrásos gyógymód, a több ezer éves kínai orvoslás egyik ága. A nyugati orvostudomány csak a múlt század második fe­lében kezdte tudományos alapossággal megismerni és gyógyászati alkalma­zását lehetővé tenni. Magyarországon is csak 1989 óta engedélyezett hivata­los gyógymód. A számos vizsgálat ellenére hatásmechanizmusának termé­szettudományos alapjai mind a mai napig nem teljesen ismertek. Ezért valódi hatékonyságában sokan kételkednek, illetve hatását a placebo-jelen­séggel magyarázzák. A kérdés eldöntéséhez fontos támpont lehet a berlini Charité Klinika 2005. április 20-án nyilvánosságra hozott jelentése, amely minden idők legalaposabb, 4 éven át tartó felmérésének tanulságait foglalja össze. 13 ezer orvos 360 ezer betegen végzett 3 millió kezelését elemezték hétféle betegség esetében, és összevetették az akupunktúrás kezelést nem kapó kontrollcsoportok eredményeivel. Kiderült, hogy az allergiások 90%-a a kezelés után hat hónappal is lényegesen jobban érezte magát, de a fejfájósok és a gerincbántalmakban szenvedők közül is négyből három ugyanezt mondta magáról. Még ennél is jobb hatásfokkal gyógyultak a térdízületi fájdalmak (85%), az asztma (82%) és a menstruációs fájdalmak miatt kezeltek (85%). A tanulmány meglepő megállapítása, hogy a módszer akkor is hatásos, ha a tűket nem a kínai orvoslás által előírt pontokba szúrják. A felmérés alapján tehát az akupunktúra tartós életminőség-javulást eredményez, ezért Német­országban kezdeményezni fogják, hogy a kezelések költségeit a betegbiz­tosítók térítsék meg.
Összeállította:
Lukácsi Béla
Utolsó frissítés:
2005. május 10.
© 2005 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé